Sikeres toborzás a logisztikai cégek privát éhezők viadalán

HR Stratégia a logisztikaban
HR Stratégia a logisztikaban

Toborzás 5 lépésben – Tavasszal beindul az élet a logisztikában, elindulnak az új projektek. Igen ám, de ahhoz, hogy az üzlet zavartalanul menjen, legyen ki vezesse a teherautókat, új munkatársakra van szükség. Így telnek meg az állásportálok, közösségi média oldalak hirtelen friss álláshirdetésekkel és megkezdődik az éhezők viadala a legjobb szakemberekért. 

Hogyan toborozz megfelelő jelölteket?

Mutatok egy lehetséges módot erre. Elmondom, hogyan csináltuk ezt végig tavaly két partnerünkkel is a LogiJobs logisztikai állásportálon.

Nemzetközi sofőröket és kiszállítókat toboroztunk a partnercégek számára, ráadásul valós és jelentős konkurenciával néztünk szembe. Dolgunkat nehezítette, hogy a jó sofőr ma ritkább, mint a fehér holló.

Toborzás 5 lépésben

1.Mielőtt bármit is elkezdtünk volna hirdetni, létrehoztunk egy-egy testre szabott céges aloldalt logisztikai állásportálunkon, ahol bemutattuk a hirdető cégeket. Ide felkerült néhány jól tagolt bekezdés, amiben partnereink bemutatták a vállalat valódi karakterét, kísérve néhány képpel és image videóval. 

Ehhez hasonlót te is létre tudsz hozni a saját céges weboldalon. Persze, úgy több munka van vele, de megéri a belefektetett időt. (Mi a partnereinknek adunk hozzá sablont.) 

Miért fontos egy ilyen bemutatkozó oldal? Mert a munkavállalók nem elsősorban a pozíciót választják, hanem a munkahelyet.

2.Ezután töltöttük fel az álláshirdetést, és kiemeltként az oldalon lévők elé soroltuk 30 napra. 

Eddig semmi újdonság nincs a dologban. Nézzük, mi jött utána: 

3. Az álláshirdetést eljuttattuk speciális fórumokra és mikroblogokra, amelyekről tudjuk, hogy a célközönség aktívan látogat. Ez azért hasznos, mert álláshirdetésnél alapszabály, hogy ott kell hirdetnünk, ahol a saját releváns közönségünk megtalálható. Logikus, hiszen így jóval könnyebben – és sokszor olcsóbban – találkozhat a kereslet a kínálattal.

4. Ezzel párhuzamosan kreatív formában megosztottuk a pozíciókat Facebook és LinkedIn oldalainkon. Mi is tudjuk, milyen helyzetek alakulnak ki néha egy-egy álláshirdetés alatt a kommentszekcióban, de ettől nem szabad félni. Mindig vannak olyanok, akik a legkorrektebb hirdetésekbe is belekötnek, de meglepően sokan vannak, akik jól reagálnak. Sőt, akár pozitív visszajelzést adnak a posztok alatt. 

5. Persze, ha nincs employer branding a cégnél, akkor az előbbi önmagában nem elég. Mi annak ellenére koronáztuk meg a fentieket célzott Facebook és Google hirdetésekkel, hogy van bejáratott közönségünk, akikkel folyamatosan kommunikálunk.

Nézzük, mi lett a 30 napos kampányok eredménye

Erre nagyon büszkék vagyunk, ugyanis:

  • az egyik esetben több mint 13, paramétereknek megfelelő jelöltet gyűjtöttünk 2 hónap alatt, 
  • a másik esetben pedig 50(!) jelöltet szállítottunk le a partnernek mindössze 1(!) hónap alatt. 

Íme a 3 legfontosabb pont, amit szerintünk érdemes a fenti leírásból magaddal vinni:

  • Olyan helyen kell hirdetni, ahol a célközönség már eleve ott van. (Közösségi média, blogok, fórumok stb.)
  • Merj kreatív lenni és a hirdetéssel a célközönség nyelvén beszélni. 
  • Arról beszélj és azt mutasd meg, amiről a munkavállaló hallani akar. Ne csak azt, amit te szeretnél elmondani. 
  • Remélem találtál útravalót a cikkben a következő álláshirdetésetekhez.
Legolvasottabb

De jó lenne egy jó állás a logisztikában…

Az elmúlt néhány évben jelentős változások történtek a munkaerőpiac világában és abban, ahogyan a hozzád hasonló munkavállalók gondolkodnak a karrierjükről. Könnyű azt gondolni, hogy a

Home Office: Az Aranytojást Tojó Tyúk vagy Szervezeti Öngól?

Tanácsadóként számos vállalatnál megfordulok, és az utóbbi években egyre gyakrabban kerül előtérbe a home office kérdése. A járványhelyzet katalizátorként hatott, és sok cég gyorsan alkalmazkodott

Logisztikai branding: merj más lenni!

Az elmúlt hónapokban nagyon sok logisztikai céget kerestem fel, átnéztem a weboldalakat, a logókat és a pozícionálási nyilatkozatokat. És észrevettem egy érdekes dolgot: a logisztikai

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Elektromos konténerszállító kamionokkal zöldít a Metrans

Munkába állt az első elektromos konténerszállító kamion a döntően konténeres vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS Csoport csepeli intermodális terminálján. „Egyre többször igénylik az üzleti partnereink, hogy ne csak a terminálig, de egészen a telephelyükig szállítsuk el

Alternatívák áruszállításra – körkép 1.

REE Automotive áruszállítás Az egyik alternatíva az áruszállítás fejlődésére a REE Automotive, akinek a nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy az indiai Mahindra is résztulajdonnal rendelkezik a cégben, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű,

Önvezető elektromos teherautó, amelynek még sofőrfülkéje sincs?

A svéd Einride technológiai vállalat először mutatta be legújabb fejlesztésű fuvareszközük új képességeit az egyik ügyfelük telephelyén. Azt a lehetőséget demonstrálták, hogy egy távoli (remote) autonóm elektromos szállítás (AET) kezelő szakember több járművet egyszerre, vagy

Sütik megváltoztatása