Egy jó ajánlólevél nagyot dob az állásjelentkezéseden

Jó ajánlólevél

Egy jó ajánlólevél fél siker

Egyre több álláskereső önéletrajzához csatoltan mellékeli referencialevelét, ezáltal remélve a nagyobb esélyt álmai pozíciójának elnyerése céljából. Mégis jó, ha tudjuk: nem biztos, hogy szükséges az ajánlólevelünket automatikusan összekapcsolni a jelentkezéskor beadott papírjainkkal.

Nem csak magasabb pozícióknál kell referencialevél

Pár éve inkább csak a magasabb pozíciók betöltésénél merült fel a referencialevél igénye, ma azonban már egyre több cég kér írásos munkahelyi ajánlást az álláskeresőkről. Különösen igaz ez a specialista pozíciókra, amelyeknél rendkívül fontos a korábbi munkahelyi vezető véleménye, ajánlása. Míg egyes HR-esek csak az állásinterjú utolsó körében kérnek a jelölttől referencialevelet, addig akadnak olyan munkaadók is, akik már a kiválasztási folyamat elején látni szeretnék: honnan jött a jelentkező, kivel dolgozott korábban, illetve hogyan vélekedik róla előző főnöke. Ennek jó módja egy ajánlólevél.

Mikor add át az ajánlólevelet? 

Bár manapság bevett szokás referencia csatolása az önéletrajzhoz, talán mégis szerencsésebb megvárni, hogy a leendő munkaadó kérje azt. Persze kinyomtatva magával viheti a pályázó az ajánlólevelét a személyes találkozóra is. Ilyenkor – a megfelelő pillanatban – elég felajánlani az interjúztatónak: ha érdekli, megtekintheti az álláskeresőről szóló jellemzést.

Mivel azonban az ajánlólevél megszerzése nem mindig megy 1-2 nap alatt, érdemes ez ügyben minél hamarabb volt munkaadónkhoz fordulni. Azt is érdemes megfontolni, kitől kér referenciát a jelölt. Ha botrányok közepette, viharos gyorsasággal, esetleg nem a saját akaratából távozott volt munkahelyéről, nincs sok értelme az adott céghez fordulni. Érdemes egy olyan személyt keresni, aki nem csak a pályázó szakmai jártasságát, hanem pozitív személyes tulajdonságait is jól ismeri.

Milyen egy jó ajánlólevél? Minta alapján írjuk meg?

Az ideális referencialevél rövid, tömör, mégis minden benne van, ami a referenciaszemély munkatapasztalatáról, hozzáállásáról, kompetenciáiról és készségeiről elmondható. Különösen fontos, hogy az ajánlás írója megfogalmazza, milyen munkakör betöltésére, feladatok ellátására tartja alkalmasnak a munkavállalót. Ezért nem jó, ha az ajánlólevél minta alapján íródik. Szerencsés, ha a referenciát adó személy kitér arra is, milyen kapcsolatban állt korábbi beosztottjával. Ez sok esetben nem is a főnök személye. Egyre több ugyanis az olyan munkakör, ahol a vezető alig lát bele a beosztott napi munkájába. Gondoljunk egy távmunkásra, egy állandóan utazó munkatársra vagy akár egy külföldről irányító főnökre. A jól mérhető munkakörökben a számok adják az objektív referenciát. A sok különböző partnerrel dolgozók esetében a partnerek elégedettsége, míg a vállalat kiszolgáló szervezete számára a társosztályok munkatársai. Jó hír ez azoknak, akik meg szeretnék kerülni a volt főnököt: számtalan más lehetőség létezik. Szerepelnie kell az ajánlólevélben elérhetőségnek is, hiszen ez támasztja alá a benne foglaltak hitelességét, valamint az esetleg felmerülő kérdésekre is válaszlehetőséget biztosít.

Legolvasottabb

50 felett és túlterhelve – Hogyan bánjunk jól a tapasztalt munkavállalókkal?

A munkahelyeken gyakran megfigyelhető, hogy az 50 év feletti, nyugdíj előtt álló kollégákra egyre nagyobb terhet raknak. Ők azok, akik évtizedek óta a cégnél dolgoznak,

Külföldi munkaerő: kockázat, vagy lehetőség?

Mindkettő. De milyen problémákkal szembesülhetnek a munkaadók, amikor külföldi munkavállalókat alkalmaznak? A munkaadók számos kihívással szembesülnek, amikor külföldi munkavállalókat alkalmaznak. A legjobb, ha megismerkedik ezekkel

Munkahelyi konfliktusok kezelése

Amikor emberek egy csoportja együtt dolgozik, elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb nézeteltérések alakuljanak ki a munka elvégzésével kapcsolatban. A csapattagok közötti konfliktusoknak azonban nem kell mindig alacsony

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Elektromos konténerszállító kamionokkal zöldít a Metrans

Munkába állt az első elektromos konténerszállító kamion a döntően konténeres vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS Csoport csepeli intermodális terminálján. „Egyre többször igénylik az üzleti partnereink, hogy ne csak a terminálig, de egészen a telephelyükig szállítsuk el

Alternatívák áruszállításra – körkép 1.

REE Automotive áruszállítás Az egyik alternatíva az áruszállítás fejlődésére a REE Automotive, akinek a nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy az indiai Mahindra is résztulajdonnal rendelkezik a cégben, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű,

Önvezető elektromos teherautó, amelynek még sofőrfülkéje sincs?

A svéd Einride technológiai vállalat először mutatta be legújabb fejlesztésű fuvareszközük új képességeit az egyik ügyfelük telephelyén. Azt a lehetőséget demonstrálták, hogy egy távoli (remote) autonóm elektromos szállítás (AET) kezelő szakember több járművet egyszerre, vagy

Sütik megváltoztatása