Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

elektromos teherkerékpár
elektromos teherkerékpár | Fotó: Getty Images

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az akkori teherszállító kerékpárokat nehéz lenne a maiakkal összehasonlítani. Időtállóak voltak, volt, hogy apáról fiúra szálltak, évtizedeken át hordták a portékát. Ennek megfelelően nehezek voltak. Nem, nem annyira, mint gondolod, annál is nehezebbek. Emellett sem az ergonómia, sem a stabilitás nem volt épp erényük, mégis világszerte hozzátartoztak az utcaképhez.

A XXI. század Európájában a dánok és a hollandok mutatják az utat, hogy lehet a városi utcákat visszaadni az ott élőknek, soksávos gerincutak helyett forgalomcsillapított utcákkal, sétálóutcákkal újra élhetőbbé tenni a városokat. És ebbe a trendbe tökéletesen beleillenek a teherbiciklik, mivel a mai európai belvárosokban sok helyre gyorsabb és egyszerűbb így eljutni, árut szállítani, természetesen limitált szállítókapacitással.

Kiváltható-e egy autó egy e-cargo biciklivel?

A szakértők és a kereskedők szerint igen. Például egy villanyszerelő munkaeszközeit, anyagait már képes ezzel szállítani, de akár ételfutárkodásra, kisebb dolgok, terhek  fuvarozására is elegendő lehet. Jó pár elektromos rásegítésű teherbiciklivel kisebb bútorokat, komódot, fotelt is el lehet vinni. Egy gyártelepen például nem kell minden feladatra drága és költséges fenntartású autót használni. Az e-cargo bicikli az egyik legjobb választás, ha ipartelepen belül kell gyorsan mozogni. Kisebb tömegű anyagmozgatásra, karbantartóknak szerszámok és cserealkatrészek szállítására kifejezetten praktikus eszköz ez elektromos teherszállító kerékpár.

e-cargo bicikli
e-cargo bicikli | Fotó: Getty Images

Mekkora a kapacitása egy e-cargo biciklinek?

Nem túl nagy, 40-50 kilós terhek szállítására tökéletesen alkalmas.

Mik az egyből látható előnyei egy elektromos rásegítésű cargo bike-nak?

  • sokkal alacsonyabb fenntartási költség,
  • minimális fogyasztás,
  • nincs parkolóhelykeresés, a nehéz terhekkel is a célig lehet menni,
  • nincs parkolódíj
    sokkal kisebb ökológiai lábnyom,
  • trendi és zöld,
  • városon belül rövidebb, hétköznap belvárosban sokkal rövidebb menetidő

Drága-e egy e-cargo?

Az e-cargo biciklik önmagukban is jóval magasabb összegbe kerülnek, mint egy normál, viszont jó hír, hogy itt az elektromos szett már nem jelent jelentős pluszköltséget. Persze a magasabb ár is relatív, hiszen töredéke egy új autóénak.

Egyébként 2022-ben vissza nem térítendő támogatás igényelhető e-cargo kerékpárra.

Esetleg, ha cégének szüksége van fürge mozgású, nagy teherbírású közlekedési eszközökre akár telephelyén belül, akár kisebb áruszállításhoz, vagy kollégái gyors mozgásához, a legjobb választás lehet egy elektromos rásegítésű teherbicikli.
Legolvasottabb

De jó lenne egy jó állás a logisztikában…

Az elmúlt néhány évben jelentős változások történtek a munkaerőpiac világában és abban, ahogyan a hozzád hasonló munkavállalók gondolkodnak a karrierjükről. Könnyű azt gondolni, hogy a

Home Office: Az Aranytojást Tojó Tyúk vagy Szervezeti Öngól?

Tanácsadóként számos vállalatnál megfordulok, és az utóbbi években egyre gyakrabban kerül előtérbe a home office kérdése. A járványhelyzet katalizátorként hatott, és sok cég gyorsan alkalmazkodott

Logisztikai branding: merj más lenni!

Az elmúlt hónapokban nagyon sok logisztikai céget kerestem fel, átnéztem a weboldalakat, a logókat és a pozícionálási nyilatkozatokat. És észrevettem egy érdekes dolgot: a logisztikai

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Elektromos konténerszállító kamionokkal zöldít a Metrans

Munkába állt az első elektromos konténerszállító kamion a döntően konténeres vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS Csoport csepeli intermodális terminálján. „Egyre többször igénylik az üzleti partnereink, hogy ne csak a terminálig, de egészen a telephelyükig szállítsuk el

Alternatívák áruszállításra – körkép 1.

REE Automotive áruszállítás Az egyik alternatíva az áruszállítás fejlődésére a REE Automotive, akinek a nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy az indiai Mahindra is résztulajdonnal rendelkezik a cégben, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű,

Önvezető elektromos teherautó, amelynek még sofőrfülkéje sincs?

A svéd Einride technológiai vállalat először mutatta be legújabb fejlesztésű fuvareszközük új képességeit az egyik ügyfelük telephelyén. Azt a lehetőséget demonstrálták, hogy egy távoli (remote) autonóm elektromos szállítás (AET) kezelő szakember több járművet egyszerre, vagy

Sütik megváltoztatása