A mesterséges intelligencia munkahelyi használata

A mesterséges intelligencia használata munkahelyi környezetben megduplázódott az elmúlt 6 hónapban. A Randstad kutatása szerint minden hatodik magyar munkavállaló használ mesterséges intelligenciát a munkájához.

A Microsoft és a LinkedIn a közelmúltban adta ki a 2024. évi Work Trend Index jelentést, amely bemutatja, hogyan alakította át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia megjelenése. „Az MI már a munkahelyeken van, a neheze csak most jön” (AI at work is here. Now comes the hard part) című jelentés 31 országban 31 000 ember megkérdezésével, a Microsoft 365-ból származó adatok millióinak, és a Fortune 500 ügyfelek tapasztalatainak felhasználásával készült.

A jelentés szerint a mesterséges intelligencia munkahelyi használatának gyakorisága közel megduplázódott az elmúlt hat hónapban, az irodai dolgozók 75%-a, vagyis négyből három munkavállaló pedig már javában használ valamilyen MI-alapú alkalmazást a munkájához – igaz, nagytöbbségük erről, és az ehhez szükséges ismeretek elsajátításáról is maga gondoskodik. A vezetők tavaly szembesültek a technológiai váltással együtt járó leggyakoribb kihívással: a kísérletezés fázisából át kell lépniük a vállalati működés alapvető átalakításának szakaszába.

A Microsoft globális kutatása által felrajzolt trendek sok tekintetben összecsengenek a Randstad független, globális munkáltatói márka kutatásának, a Randstad Employer Brand Research-nek a MI használattal kapcsolatos Magyarországra vonatkozó megállapításaival, amelyet a Randstad idén tavasszal hozott nyilvánosságra. Ezek szerint Magyarországon minden hatodik munkavállaló használ MI-t a munkahelyen, napi szinten. A hazai munkavállalók közel fele véli úgy, hogy az elkövetkező öt évben az MI hatással lesz a munkájára. Ugyanakkor ezt a hatást a megkérdezettek többsége, 41%-a tartotta pozitívnak, és csak 5%-uk vélte úgy, hogy az MI miatt elveszítheti a munkáját. A felmérés annyiban is alátámasztja a Microsoft globális adatait, hogy a Randstad kutatása szerint a magyar munkavállalók is igényelnék a továbbképzési lehetőséget, amit azonban gyakran nem kapnak meg a munkáltatójuktól.

A Work Trend Index jelentés három, a munkavégzést és a munkaerőpiacot az elkövetkező évben alapvetően befolyásoló tényezőt nevesít:

A munkavállalók igényt tartanak az MI-re a munkahelyeken — és nem várják meg, amíg az adott vállalat felnő a változásokhoz:A munkavállalók azért kezdték el a használni az MI-t, mert a többségük nagyon nehezen tud megbirkózni a munka sebességével és mennyiségével. Az MI segítségével viszont időt tudnak megtakarítani (90%), az MI növeli a kreativitásukat (84%), és segít a valóban fontos munkájukra koncentrálni (85%). Ám miközben a vezetők 79%-a egyetért azzal, hogy az MI bevezetése elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez, 60%-uk mondta azt, hogy a vállalatuknak nincs jövőképe, terve arról, hogy ez miként történjen meg a gyakorlatban. Ezért a munkavállalók a saját kezükbe veszik a kezdeményezést. Az MI-t használók 78%-a a saját megoldását használja a munkahelyen (Bring Your Own AI – BYOAI), így elmaradnak azok a stratégiai előnyök, amelyek az átgondolt, a teljes vállalatra kiterjedő bevezetésből következnének, mi több bizonyos kockázatokat is felvetnek a vállalatok számára. Ez abban is megmutatkozik, hogy azok többsége (52%), akik használják a saját MI-eszközeiket munkavégzésre, nem szívesen árulják ezt el, és több mint a felük (53%) tart attól, hogy emiatt könnyen pótolhatóvá válik.

Egyes munkavállalók számára az MI új karrierlehetőségeket nyitott meg: Az adatok akkut szakemberhiányra is rávilágítanak: a vezetők többsége (55%) aggódik amiatt, hogy nem lesz elég szakember ebben az évben bizonyos pozíciók betöltésére, különösen a kiberbiztonság, a műszaki és a kreatív design területein. Ez viszont arra sarkallja az MI-hez értő szakembereket, hogy új munkahelyet keressenek, ahol jobban járnak anyagilag, és szakmailag is tovább tudnak fejlődni. 2021, a Nagy Átalakulás (Great Reshuffle) óta nem volt olyan magas azoknak az aránya a felmérésében, akik még az idén munkahelyet szeretnének váltani: 46%. A munkaadók kétharmada (66%) pedig nem is alkalmazna olyan embert, aki nem rendelkezik MI-ismeretekkel. Nem véletlen, hogy tavaly óta 142-szeresére nőtt azon LinkedIn felhasználók száma, akik az MI-t érintő tudással – például a Copilot és a ChatGPT ismeretével – egészítették ki a profiljukat, valamint 160%-kal nőtt azon nem műszaki végzettségű munkavállalók száma, akik a LinkedIn kurzusait vették igénybe az MI-képességeik fejlesztése érdekében. A munkavállalók azért gondoskodnak saját maguk a képzésükről, mert a vállalatoknak csak a negyede (25%) tervez ilyeneket kínálni számukra ebben az évben.

Egyre többen és egyre intenzívebben használják ki az MI előnyeit, ami a jövő trendjeire is fényt vet: A jelentés az MI-t használók többféle típusát azonosította. Vannak, akik továbbra is szkeptikusak az új technológiával kapcsolatban, mások viszonylag ritkán veszik igénybe az MI segítségét, és vannak olyanok is, akik az MI-t meglehetősen intenzíven használják a mindennapjaik során. Míg az átlag MI-használó napi 11 percet, az intenzív felhasználó naponta több mint 30 percnyi munkaidőt képesek megtakarítani. Ez utóbbiak több mint 90%-a mondta azt, hogy az MI kezelhetővé teszi számukra a hatalmas munkaterhelést, sőt jobban élvezik a munkájukat. Ezek a felhasználók 61%-kal nagyobb eséllyel hallották a vezérigazgatójukat a generatív mesterséges intelligencia előnyeiről beszélni, és 35%-kal nagyobb eséllyel kaptak személyre szabott oktatást arról, hogy a saját pozíciójukban, szakterületükön, hogyan vehetik hasznát az új technológiának.

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezetője így összegezte a jelentés tanulságait: „Az MI az egész világon, egyidőben söpört végig, így a Work Trend Index nem tárt fel lényeges regionális különbségeket. Az új technológia tehát egyértelmű kitörési lehetőséget kínál a magyar vállalatok számára, mérettől függetlenül. A jelentés élesen világított rá arra, hogy a jövőben azoké lesz a kezdeményezés, akik átgondolják az MI-használatát, akik segítséget nyújtanak a munkavállalóiknak az MI-használatához, és akik ezzel meg tudják tartani a munkatársaikat, illetve nagyobb eséllyel képesek az új feladatkörökre, megfelelő képzettségű munkavállalókat toborozni.

Szokody Ágnes, a Randstad Magyarország és Románia marketing menedzsere elmondta: „Saját kutatásunk szerint, a magyar munkavállalók több mint fele gondolja azt, hogy a képzés elengedhetetlen a szakmai továbbfejlődésükhöz. Ennek elmaradása is hozzájárulhat ahhoz, hogy a munkahelyváltás mellett döntenek. A képzés azért is érdekében áll a vállalatoknak, mert ezzel proaktív módon segíthetik elő, hogy az MI bevezetését a munkatársak pozitívan fogadják.”

Copilot fejlesztések

A Microsoft a Copilot for Microsoft 365-öt érintő olyan fejlesztésekről is beszámolt, amelyek megkönnyítik az embereknek az MI használatának megkezdését. Egy új auto-complete funkció érkezik hamarosan a lehetséges promptok gyűjteményébe (prompt box). A Copilot a jövőben különböző opciókat fog felkínálni egy megkezdett prompt befejezéséhez. Ezek tovább részletezik a promptot a már korábban begépelt utasítás alapján, hogy az eredmény még inkább megfeleljen a várakozásoknak. Előfordulhat olyan is, hogy a felhasználó tisztában van az elvárásaival, de nem tudja, milyen szavakkal lehetne ezt a legjobban kifejezni. A Copilot új rewrite funkciója az egyszerűen megfogalmazott promptot részletezi, gazdagítja tovább egyetlen kattintásra. A Catch Up egy új chat felület, amelyen a felhasználók a személyes tapasztalataikat, felismeréseiket oszthatják meg, és nyújthatnak hasznos tippeket egymásnak. Például, a Copilot automatikusan megcímkézhet egy közelgő értekezletet és erről releváns információkat gyűjthet össze azoknak, akik felkészülten szeretnének érkezni az alkalomra. Az új Copilot Lab olyan új funkciókat kínál, amelyekkel az emberek létre tudnak hozni, publikálni, és szerkeszteni tudnak kifejezetten a saját, illetve a csapatuk, feladatkörük céljait szolgáló promptokat. A fenti funkciók az elkövetkező hónapokban válnak elérhetővé.

MI-képzések a LinkedIn-en 

A LinkedIn a szakmai továbbfejlődést támogató MI-megoldásokat tesz elérhetővé:

Tanulás. A LinkedIn Learning több mint 22 000 tanfolyamot kínál, ezek közül több mint 600 szól az MI-ről. Ezek a generatív MI használatát oktatják, arra készítve fel a szakmai csapatokat, hogyan hozzanak a generatív MI-t érintő befektetési döntéseket, vagy egyszerűen csak az egyéni felhasználóknak segítenek frissen tartani a tudásukat. Ezek között több MI kurzus található, amelyek tudásszinttől függetlenül nyújtanak képzéseket.

Támogatás karrierépítéshez. A LinkedIn Premium előfizetők számára a LinkedIn Feedben a posztokra, cikkekre vagy videókra (a cikkektől a kommentekig) vonatkozó, mesterséges intelligencia által vezérelt, személyre szabott, releváns meglátások, ötletek lesznek elérhetők, amelyek napi szinten fogják segíteni a felhasználókat a karrierépítésben.

Támogatás munkakereséshez. Az új, mesterséges intelligenciával működő eszközökkel a felhasználó mostantól másodpercek alatt felmérheti, hogy alkalmas-e egy adott pozíciókra a tapasztalata és a képességei alapján; tanácsokat kaphat arra vonatkozóan, hogyan tegye láthatóvá magát; továbbá az előfizetők különböző hatékonyság javító eszközöket is elérhetnek, például javaslatokat arra vonatkozóan, hogy milyen készségeket kell fejleszteniük, milyen szakembereket érdemes felkeresniük az ismerősi körükben. A hozzáféréssel rendelkező előfizetők több mint 90%-mondta azt, hogy a szolgáltatás hasznos volt az álláskeresésükben.

Legolvasottabb

Jó tudni… A bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv.

A fizetések átláthatóságáról szóló új uniós irányelv elfogadásával 2026-tól a fizetések körül még nagyobb transzparencia várható. Ha felkészületlennek érzed magad, ne aggódj. Nem vagy egyedül.

Felpörgött a magyar tengeri konténerforgalom

Az tengeri áruszállítási piac fontos szerepet játszik a nemzetközi gazdaságban, mivel az áruk nagy távolságokra történő szállítása révén a globális kereskedelem gerincét képezi. Az tengeri

Transport Logistics 2025 Kiállítás (Június 2-5, München)

Látogasson el a Transport Logistic 2025 kiállításra, és szerezzen értékes betekintést a logisztika, a mobilitás, az IT és az ellátási lánc menedzsment legújabb fejlesztéseibe és

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Még egy előrejelzés a logisztika jövőjéről

Az unalomig elcsépelt trendek mellett néhány aktuális előrejelzéssel szolgálunk, amelyek véleményünk szerint a következő évben hatással lesznek az iparágra. Fontos szempont 2025-ben az IT-rendszerek egyre jobb előrejelző képessége, ami javítja a tervezhetőséget és a skálázhatóságot.

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Elektromos konténerszállító kamionokkal zöldít a Metrans

Munkába állt az első elektromos konténerszállító kamion a döntően konténeres vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS Csoport csepeli intermodális terminálján. „Egyre többször igénylik az üzleti partnereink, hogy ne csak a terminálig, de egészen a telephelyükig szállítsuk el

Alternatívák áruszállításra – körkép 1.

REE Automotive áruszállítás Az egyik alternatíva az áruszállítás fejlődésére a REE Automotive, akinek a nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy az indiai Mahindra is résztulajdonnal rendelkezik a cégben, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű,

Sütik megváltoztatása