Így teljesítettek a hazai cégek a logisztikai szektorban

A hazai logisztikai cégeknek tavaly is kihívásokkal teli környezetben kellett helytállniuk. A különböző makrogazdasági fejlemények eltérően hatottak az iparág három szegmensére (szállítmányozás, közúti fuvarozás és egyéb szolgáltatók). A több mint 100 magyar tulajdonban lévő logisztikai cég körében elvégzett elemzésünk azt mutatja, hogy a szállítmányozók profitabilitása jelentősen csökkent tavaly, viszont a közúti fuvarozók tartani tudták marginjaikat. Az egyéb logisztikai szolgáltatók csoportján belül pedig eltérő a kép: míg például a vasúti szállítmányozók megszenvedték 2024-et, addig a csomagszállítók újra sikeres évet zártak.

A gazdasági sajtót olvasóknak manapság már-már unalomig ismert a magyar makrofolyamatok elemzése a háború, az energiaárak, az európai gazdasági lassulás vagy a munkaerőpiaci változások fényében. Arról is viszonylag sok szó esik, hogy miként hatnak ezek a tényezők egyes iparágak kilátásaira. Mint elsősorban magyar magáncégekkel együtt dolgozó tanácsadó, minket is érdekelnek a makrotrendek, de elsősorban alulnézetből az egyes cégek szemszögéből.

Egyik kiemelt iparágunk a logisztika, és mivel ez valamennyire a gazdasági teljesítmény lakmuszpapírja is, megnéztük a legnagyobb magyar tulajdonú logisztikai szereplők elmúlt évekbeli pénzügyi teljesítményét 2024-ig bezárólag, és megvizsgáltuk, hogyan tükröződnek a jól ismert trendek a céges teljesítményekben. Az elemzéshez három szegmensbe soroltuk a nagyobb szereplőket (szállítmányozás, közúti fuvarozás és egyéb szolgáltatók), hogy lássuk, mennyiben mások az uralkodó hatások szegmensenként.

Az elemzést több mint 100 magyar tulajdonban lévő logisztikai cég körében végeztük el,azonban az alább bemutatott listáinkra csak az adott szegmens legnagyobb szereplői kerültek fel. A szegmensekbe való besorolásnál kénytelenek voltunk szubjektív elemeket is figyelemebe venni, mivel a legtöbb szereplő több szegmensben is aktív és szegmensenkénti adatok általában nem álltak rendelkezésre. De azt gondoljuk, hogy az összegyűjtött adatok ezzel együtt is jó képet festenek a szegmensek teljesítményéről.

Szállítmányozók

Az előző év gyenge eredményei után 202r4-ben a szállítmányozók újra növekedni tudtak. A belföldi áruforgalom volumenének jelentős csökkenése és a külkereskedelmi forgalom visszaesése ellenére az általunk vizsgált cégek mediánértéken 12%-kal növelni tudták bevételeiket 2024-ben, a lista 21 cégéből 20 ért el forgalomnövekedést.

A nemzetközi szállítmányozásban érdekelt cégek számára kedvezőbb környezetet jelentett a nemzetközi tarifák emelkedése a tengeri és egyes légi szállítási útvonalakon, miután a magasabb árak mellett magasabb díjszabással tudtak dolgozni. További pozitív hatást jelentett a devizaárfolyamok kedvező alakulása: a forint 6,6%-kal gyengült az euróval szemben 2024-ben.

A bevételnövekedéssel párhuzamosan azonban folytatódott a költségek ennél is gyorsabb ütemű emelkedése, így a jövedelmezőségi mutatók jobban tükrözik a szektor általános helyzetét.

Mivel a megemelkedett kiadások áthárítása csal részlegesen valósult meg, átlagosan 5%-kal csökkent a vizsgált cégek EBITDA-ja, az átlag EBITDA-fedezet pedig 6,3%-ról 5,2%-ra esett vissza, a medián EBITDA-fedezet pedig még ennél is nagyobb mértékben, 6,5%-ról 4,7%-ra mérséklődött.

Ahogy a lenti táblázatból is látszik, a szegmens legnagyobb vállalatai így is kiemelkedő eredményt tudtak elérni, különösen a tengeri és légi forgalommal foglalkozó fuvarszervezők. Ugyanakkor a közúti szállítmányozásra szakosodott cégek esetében jóval visszafogottabb dinamikák tapasztalhatóak mind az árbevételt, mind pedig a jövedelmezőséget tekintve.

Közúti fuvarozók

A szállítmányozó cégekkel ellentétben a fuvarozók üzleti modelljének központi eleme a saját tulajdonban álló gépjárműflotta, melyből következően jövedelmezőségüket erősen befolyásolják az üzemeltetési költségek és a sofőrök bérköltsége.

A közti fuvarozók 2024-ben is képesek voltak növelni bevételeiket, átlagosan 13%-kal. A növekedés mértéke összhangban van a fuvardíjak kétszámjegyű emelkedésével a Digilog Consulting Közúti Fuvarozási Árindex elemzései alapján, mivel a 2023-as év szorított helyzete után nagyobb mozgástere volt a belföldi fuvarozóknak az áremelésre. Az áruforgalom ugyanakkor továbbra is jelentős csökkenést mutatott, aminek elsőszámú okai a hazai beruházások és az építőipar gyenge teljesítménye voltak. Ezzel szemben a hazai kiskereskedelemben alacsony, de stabil növekedés volt tapasztalható, amely szilárd keresletet támaszt a belföldi disztribúciós szolgáltatások iránt. Ez a különbség jól látható a kapacitások változásban is, hiszen míg a nemzetközi fuvarozók leépítési hulláma folytatódott 2024-ben, addig a belföldi fuvarozók 9,9%-kal növelték kapacitásaikat.

A szegmens adataiból kiolvasható, hogy a közúti fuvarozók megemelkedett költségeik túlnyomó részét át tudták hárítani megrendelőikre, és ezzel megőrizték az árlakosa 14% körüli EBODTA szintű profitabilitásukat.

Ehhez az is kellett, hogy a számottevően emelkedő költségelemek (hazai és nemzetközi útdíjak, bérek) mellett más területeken (üzemanyagárak, devizaárfolyam) kedvezően alakuljanak számukra a körülmények. A fentiek mellett a forint mérsékelt gyengülése is enyhítette a költségoldali nyomást. Az egyes cégek adataiból is jól látható a fent említett kettősség. A nagyobb növekedési rátákat és stabilabb profitabilitást elsősorban a belföldre koncentráló cégek tudták felmutatni.

Egyéb logisztikai szolgáltatók

Az egyéb logisztikai szolgáltatók közé azokat a cégeket soroltuk, ahol az árbevétel túlnyomó része vasúti áruszállítás/fuvarozás, raktározás, rakománykezelés, csomagszállítás, illetve vámlogisztika tevékenységek valamelyikéből származik, így ez a kategória meglehetősen vegyes összetételű, de vannak benne viszonylag homogén csoportok.

Az egyéb logisztikai szolgáltatók katregóriába tartozó cégek többsége nominálisan szintén növelni tudta bevételeit, bár a Medián emelkedés csupán 8% volt, ami elmarad a szállítmányozók és a közti fuvarozók eredményétől.

Különösen a vasúti áruszállítók szenvedtek, több negatív vagy az átlagtól jelentősebben elmaradó bevételváltozást látunk itt, EBITDA-szintű profitabilitásuk pedig szinte kivétel nélkül csökkent.

Kiemelkedő eredményeket ebben a csoportban a raktározással és rakománykezeléssel foglalkozók tudtak elérni, a Masped Csoport, a Trans-pack Logisztika és a Huncargo Forwarding Kft. mutatták a legnagyobb EBITDA-növekedést, elsősorban a bővülő kiskereskedelmi forgalom és a lassuló költségemelkedések miatt.

Tranzakciós trendek

A szűkülő piacon egyelőre alacsony a tranzakciós aktivitás, de ebből a szempontból is kiemelkedett a Waberer’s csoport, amely tovább konszolidálta egyértelmű piaci vezető szerepét. A csoport a Petrolsped és a GYSEV Cargo felvásárlásával megerősítette intermodális szállítói képességeit, amely újabban egyre nagyobb fontosságot élvez európai szinten.

Tranzakciós szempontból üde színfoltot jelentett a csomagszállítók piaca, ahol a fent említett megnövekedett e-kereskedelmi forgalom miatt éles verseny alakult ki a vezető pozíciókért.

2024-ben a román tulajdonban lévő Sameday a Sprintert és a Fürgefutárt akvirálta,

a GLS csoport az online üzleteknek kiszervezett logisztikai szolgáltatásokat nyújtó iLogistic Kft-t vásárolta fel,

míg a hazai csomagautomata-piac meghatározó szereplőjét, a Foxpostot a cseh Packeta-t is tulajdonló befektetői csoport vette meg.

Az év során a Heal Partners két tranzakcióban is közreműködött, a Petrolsped és a Foxpost tulajdonosait is segítette eladó oldali tanácsadóként, így első kézből szerezhettünk tapasztalatokat a vasútlogisztikai és a csomagszállítói piac erőviszonyainak átrendeződése kapcsán.

Összegzés

Összegezve elmondható, hogy 2024-ben is kihívásokkal teli környezetben kellett helytállniuk a hazai logisztikai vállalkozásoknak. A különböző makrogazdasági fejlemények eltérően hatottak az iparág egyes szegmenseire, ami elemzésünk adataiból is visszaköszön.

Habár a szállítmányozók nominálisan tudták növelni bevételeiket a megemelkedett nemzetközi tarifák, a forint gyengülése és az átfolyó költségek emelkedése miatt, profitabilitásuk jelentősen csökkent a 2024-es év során.

Ezzel szemben az elsősorban belföldre fókuszáló közúti fuvarozók költségeik jelentős emelkedése ellenére is tartani tudták marginjaikat, a hazai kiskereskedelmi forgalom kedvező alakulásának köszönhetően.

Az egyéb logisztikai szolgáltatók csoportján belül eltérő dinamikák figyelhetők meg. Leginkább a vasúti szállítmányozók szenvedték meg az építőipar és a beruházások gyengélkedését, míg a csomagszállítók az e-kereskedelem továbbra is erős teljesítményének köszönhetően újra sikeres évet zártak.

A szektor globális kilátásait nagyfokú bizonytalanság jellemzi. A kereskedelmi forgalom alakulását és annak főbb irányait a vámháború újabb fejezetei befolyásolják, a mind többfelé fellángoló geopolitikai konfliktusok pedig kiszámíthatatlan üzemanyagár-ingadozásokat okozhatnak.

A turbulens környezetben a hazai cégek számára a visszafogott hazai és európai gazdasági kilátások nem ígérnek radikális javulást rövid távon, ugyanakkor vannak optimizmusra okot adó tényezők is. A hadiipar, a közlekedés és a digitalizáció terén tervezett nagyszabású európai infrastrukturális fejlesztések az EU-n belüli kereskedelem, és így az áruszállítási volumenek növekedéséhez vezethetnek a következő években.

Ugyanakkor rövid távon a jelenlegihez hasonló körülményekre számítunk a magyar piacon és szignifikáns változás inkább 2026-tal kezdődően képzelhető el, a válságos időszakból kilábaló európai kereskedelem, illetve a belföldi beruházási ciklus újbóli beindulása esetén.

Forrás: Portfolio.hu / Táblázatok: Heal Partners

Legolvasottabb

Mi az a bejelentővonal? – rövid összefoglaló

A bejelentővonalak jelenleg forró téma a megfelelésért felelős és a HR szakemberek körében. A folyamatosan felbukkanó jelentős belső üzleti visszaélések és botrányok a bejelentőket és

Beköszöntött a türelmetlenség kora, ezt már az álláshirdetéseken is látjuk

Régebben a friss diplomásoknak volt 1-2 évük a gyakorlatba való betanulásra, ma viszont a munkaerőpiac azt várja el, hogy rögtön szinte rögtön tudjanak mindent –

Hogyan született meg a LogiJobs GPT – és hogyan érdemes használni?

Papp Zoltán - People Management Szakértő A logisztikai világban minden döntésnek súlya van. Egy álláshirdetés megfogalmazása, egy interjúra való felkészülés, vagy éppen egy toborzási stratégia

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Kiválthatják a futárcégeket a járókelők?

A fenntarthatóságot zászlajára tűző logisztikai cégekből ma már Dunát lehet rekeszteni. Van, amelyik valóban működőképes, sokan viszont gyorsan eltűnnek a piacról. A városi logisztika bonyolult, a megújuló energiával üzemelő járművek vagy az elektromos robogók önmagukban

Pár éven belül elindulhat az Uber-szerű kamionozás

Ha valakinek van egy biciklije vagy motorja, már jó ideje egész könnyen felcsaphat futárnak, de csak azért egész könnyen, mert vannak olyan köztes, úgynevezett platformszolgáltatók, amelyek összeszervezik őt a kereslettel és a kínálattal. A két

Még egy előrejelzés a logisztika jövőjéről

Az unalomig elcsépelt trendek mellett néhány aktuális előrejelzéssel szolgálunk, amelyek véleményünk szerint a következő évben hatással lesznek az iparágra. Fontos szempont 2025-ben az IT-rendszerek egyre jobb előrejelző képessége, ami javítja a tervezhetőséget és a skálázhatóságot.

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Sütik megváltoztatása