Megint az égbe szöktek a konténerszállítási tarifák

Brutálisan megugrottak a tengeri szállítási díjak a vörös-tengeri hajózási útvonal kiesésével. A megrendelői igények növekedésével a logisztikai kapacitások most sem tudnak lépést tartani, s a helyzeten a konténerhiány csak ront. 

Most a tengeri áruszállítók tarifáit emeli fel az árhullám, s tartja jó magasan, amíg az Izrael és a Hamász közötti konfliktus nem rendeződik, és palesztinokat támogató jemeni húszi lázadók nem szüntetik meg rakétatámadásaikat a Vörös-tengeren a Szuezi-csatorna felé vagy az ellenkező irányba tartó, ellenségesnek tekintett államok zászlaja alatt hajózó tankerekre, konténerhajókra és óceánjárókra vadászva.

A tavaly októberben kirobbant közel-keleti háború és a húszi támadások miatt a korábban a Szuezi-csatornán zavartalanul zajló áruszállítás „megfeneklett”, a fuvarozók a biztonságos, de sokkal drágább és hosszabb dél-afrikai kerülőutat választják. A kockázatok és a pluszköltségek természetesen rögtön megjelentek az árakban, kilőttek az egy konténerre eső szállítási díjak. 

Jól jellemzi az állapotokat, hogy a konténeres árufuvarozási index a tavaly október 7-i 886 pontról mára 3044 pontra emelkedett, ami két és félszeres növekedés. A válságövezeteket elkerülő fuvarozók számára paradox módon idilli állapotokat teremt a mostani helyzet.

Példa erre, hogy a konténerszállítási kapacitásai révén a világelsők közé tartozó dán AP Moeller-Maersk hajózási csoport hétfőn harminc napon belül már másodszor emelte egész éves profit előrejelzését az erős konténerpiaci keresletre és a vörös-tengeri krízisre hivatkozva. 

A Maersk most a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti nyereségét (EBITDA) a 7 és 9 milliárd dollár közötti tartományba várja, szemben a korábbi 4 és 6 milliárd dolláros előrejelzéssel. De lehet ez még jobb is – teszik hozzá közleményükben, ugyanis a felgyülemlett és egyre növekedő szállítási igényekkel a kikötői kapacitások nem tudnak lépést tartani, különösen Ázsiában, a mediterrán térségben és a Közel-Keleten alakult ki csúcsforgalom a dokkokban, ami egyrészt lassítja a kirakodást, másrészt megnyújtja a hajók szállítási ciklusait.

Mindez a konténerfuvarozási díjak további emelkedését valószínűsíti,

hiszen az áru továbbításáért felelős logisztikai társaság felelősségi körén kívül eső tényezők anyagi vonzatai mind a megrendelők pénztárcáját terhelik. A világkereskedelem barométereként is emlegetett Maersk az üzemi eredményében is pozitív változást vetített előre, eszerint az üzleti évre számított működési nyeresége 1–3 milliárd dollár közé kúszhat fel, korábban a nullszaldótól a 2 milliárd dolláros veszteségig tartó skálán mozgatták ezt a prognózisukat, azaz a változás mindenképpen számottevő és pozitív.

Kínában konténerhiány alakult ki

Az óceáni konténerkapacitás szűkössége a globális kereskedelmet épp a hajózási főszezon kezdetén sújtja, és az elmúlt hetekben az egységnyi szállítási díjak átlagosan mintegy 30 százalékkal emelkedtek.

A DHL már január óta figyelmeztet a kapacitáshiányra, mivel a konténerek hosszabb ideig vannak kint a vízen, és ennek következtében fajlagosan és időarányosan kevesebb árut tudnak szállítani. A konténerek elérhetőségét tovább nehezítette a Kínában, Malajziában és Szingapúrban a kikötői ki- és berakodást lassító rossz időjárás. A hajók pedig, hogy az időveszteségüket csökkentsék, korábban fordultak a kikötőkben, meg sem várva a konténerek kiürítését, s kevesebbet vittek vissza belőlük, amivel főként Kínában okoztak hiányt a 40 lábas, 26,5 tonna szállítására alkalmas tárolóeszközökből.

Eközben a kínai áruk iránti globális igény nőtt, s vele a kereslet az elérhető szállítási kapacitásokra – írja a CNBC, amelynek szakértők azt mondták, hogy a helyzet júniusban további áremelkedésekhez vezet, amíg a kiegyensúlyozatlanság állapota meg nem szűnik.

Azaz a hajók és a szabad konténerek is ott lesznek, ahol szükség van rájuk. Jelenleg egy 40 lábas konténert 5700 dollárért visznek át a kelet-ázsiai kikötőkből az Egyesült Államok keleti partvidékére, a nyugatira 4600 dollár az átlagos tarifa. 

Az év elejéhez képest a drágulás ebben a viszonylatban 96, illetve 150 százalékos.

A mostani helyzet sokakat a pandémiát követő állapotokra emlékeztet, amikor is a hirtelen meglóduló szállítási igények hatalmas zavarokat okoztak a tengeri szállításban, a beszállítói láncok felszakadozásában és a történelmi szintekre emelkedett inflációban is komoly szerepet játszva. Ilyen messzire azonban most nem megyünk el – legalábbis a szakértők szerint. Mindenesetre a karácsonyi szezonra a szállításokat idejében meg kell szervezni, nehogy a tavalyelőttihez hasonló tumultus alakuljon ki az év végéhez közeledve.

(Forrás: VG)

Legolvasottabb

De jó lenne egy jó állás a logisztikában…

Az elmúlt néhány évben jelentős változások történtek a munkaerőpiac világában és abban, ahogyan a hozzád hasonló munkavállalók gondolkodnak a karrierjükről. Könnyű azt gondolni, hogy a

Home Office: Az Aranytojást Tojó Tyúk vagy Szervezeti Öngól?

Tanácsadóként számos vállalatnál megfordulok, és az utóbbi években egyre gyakrabban kerül előtérbe a home office kérdése. A járványhelyzet katalizátorként hatott, és sok cég gyorsan alkalmazkodott

Logisztikai branding: merj más lenni!

Az elmúlt hónapokban nagyon sok logisztikai céget kerestem fel, átnéztem a weboldalakat, a logókat és a pozícionálási nyilatkozatokat. És észrevettem egy érdekes dolgot: a logisztikai

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Elektromos konténerszállító kamionokkal zöldít a Metrans

Munkába állt az első elektromos konténerszállító kamion a döntően konténeres vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS Csoport csepeli intermodális terminálján. „Egyre többször igénylik az üzleti partnereink, hogy ne csak a terminálig, de egészen a telephelyükig szállítsuk el

Alternatívák áruszállításra – körkép 1.

REE Automotive áruszállítás Az egyik alternatíva az áruszállítás fejlődésére a REE Automotive, akinek a nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy az indiai Mahindra is résztulajdonnal rendelkezik a cégben, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű,

Önvezető elektromos teherautó, amelynek még sofőrfülkéje sincs?

A svéd Einride technológiai vállalat először mutatta be legújabb fejlesztésű fuvareszközük új képességeit az egyik ügyfelük telephelyén. Azt a lehetőséget demonstrálták, hogy egy távoli (remote) autonóm elektromos szállítás (AET) kezelő szakember több járművet egyszerre, vagy

Sütik megváltoztatása