Új beszállítói programot dolgozott ki a Kifli.hu

A Kifli.hu új beszállítói programot dolgozott ki a magyar kistermelők számára, hogy a webáruházban emelkedjen a magyar termékek aránya – mondta Peter Klekner, a Kifli.hu ügyvezető igazgatója június 8-án, online sajtótájékoztatón.

Példaként említette, hogy a friss áru kategóriában, amelybe a zöldség és gyümölcs is tartozik, a termékek 45%-a származik magyar termelőktől. A mostani programtól azt várják, hogy ez az arány érje el az 50%-ot, ezért bővítik a jelenleg több mint 400 termelőt számláló, magyar beszállító kört. Szabó Réka, a Kifli.hu kereskedelmi igazgatója közölte, az új beszállítói programnak négy alappilére van: finanszírozás, marketing, logisztika és csomagolás, valamint az adminisztráció. A partnerek anyagi kockázatának csökkentése érdekében a Roger pénzintézettel közösen egyedi finanszírozási konstrukciót alakítottak ki, így a termelők számláit akár már három napon belül ki tudják egyenlíteni.  A kistermelőknek jellemzően nincs marketingcsapatuk, ezért a termékeik népszerüsítésében is segít a Kifli.hu, amely kommunikációs csatornáin mutatja be az adott terméket. Szabó Réka szerint a kis induló vállalkozásoknál előfordul, hogy nem tudják hogyan juttassák el a termékeiket a kiskereskedő raktárába, ezért a csomagolásban és a fuvarszervezésben is adnak tanácsot. A termelői szerződés kialakításánál pedig arra törekedtek, hogy csökkentsék a kistermelők adminisztrációs terhei. A Magyarországon a Kifli.hu webáruházat működtető cseh társaság, a Rohlik Group. Jelenleg több mint 750 ezer vásárlóval rendelkeznek három piacon.

Legolvasottabb

De jó lenne egy jó állás a logisztikában…

Az elmúlt néhány évben jelentős változások történtek a munkaerőpiac világában és abban, ahogyan a hozzád hasonló munkavállalók gondolkodnak a karrierjükről. Könnyű azt gondolni, hogy a

Home Office: Az Aranytojást Tojó Tyúk vagy Szervezeti Öngól?

Tanácsadóként számos vállalatnál megfordulok, és az utóbbi években egyre gyakrabban kerül előtérbe a home office kérdése. A járványhelyzet katalizátorként hatott, és sok cég gyorsan alkalmazkodott

Logisztikai branding: merj más lenni!

Az elmúlt hónapokban nagyon sok logisztikai céget kerestem fel, átnéztem a weboldalakat, a logókat és a pozícionálási nyilatkozatokat. És észrevettem egy érdekes dolgot: a logisztikai

Állás

Adj fel álláshirdetést!

Hirdess a LogiJobson!
Növeld céged hatékonyságát és sikerét! Logisztikai szakembert keresel? Találd meg velünk a legkiválóbbat!
Kapcsolódó cikkek
Archívum

Mi ez? Hidrogén hajtású drónok a közúti szállítmányozásban?

Hidrogénüzemű drónok a szállítmányozásban! A jövő itt kopog az ablakon! Hidrogénüzemű Járművek A Hyundai Motor Group talán legradikálisabb hidrogénüzemű fuvareszköz koncepciói a héten mutatkoztak be a szakma előtt. Ezek az e-Bogie fantázianevű járművek együttesen a

Raktári ergonómia a fizikai dolgozók egészsége védelméért

Raktári ergonómia - A logisztikai vállalatok felelősséget vállalnak alkalmazottaik biztonságáért, egészségéért. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a munkavállalók fizikai terhelésének könnyítéséhez. A raktári ergonómia alapvető fontosságú az

Teherszállítás a föld felszíne alatt? Ezt tervezik Svájcban

A Cargo Sous Terrain (francia nyelven, szó szerint: "Földalatti teherszállítás") egy tervezett földalatti logisztikai rendszer Svájcban. A szolgáltatók egy teljes körű, automatizált, rugalmas és tartós földalatti rakodási rendszert hoznak létre, amely lehetővé teszi a raklapok és

Svájc – A teherforgalom csökkentése a városokban intelligens logisztikával

Az InnoSuisse cég "Smart Urban Multihub Concept" elnevezésű kiemelt projektjének célja egy olyan intelligens logisztikai koncepció kidolgozása, amely fenntartható módon csökkenti a városi területek teherforgalmát. E cél elérése érdekében a cég a kiskereskedelem, a logisztika

A Volvo megtalálta az energetika Szent Grálját

A Volvo Trucks hétfőn közölte, hogy megkezdte a hidrogén-üzemanyagcellákat használó járművei tesztelését. A svéd cég azt állítja, hogy hatótávolságuk elérheti az 1000 kilométert. Polimer elektrolitmembrános üzemanyagcella | Forrás: volvotrucks.hu Volvo-Trucks innováció A dízel már az

Minden, ami alternatív áruszállítás: e-cargo kerékpár

Az elektromos teherkerékpárt, más néven az e-cargo bicikli vagy e-cargo bike, sokan megmosolyogják, azonban reneszánszát éli. Nem mai találmány, korábban futárok, postások, szódások, tejesemberek, pékek rótták nap, mint nap ezekkel a város utcáit. Persze az

Konténerek be- és kirakodása 6 perc alatt?

Igen. Ez lehetséges... A Combi-CSS-t a konténerek berakodásának jelentős felgyorsítására fejlesztették ki. Miközben növeli az árukezelők biztonságát, minimalizálja a termék károsodását. A 30 000 kg-ig terjedő terheket egy konténeren kívüli platformra helyezik rá. A konténer

Elektromos konténerszállító kamionokkal zöldít a Metrans

Munkába állt az első elektromos konténerszállító kamion a döntően konténeres vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS Csoport csepeli intermodális terminálján. „Egyre többször igénylik az üzleti partnereink, hogy ne csak a terminálig, de egészen a telephelyükig szállítsuk el

Alternatívák áruszállításra – körkép 1.

REE Automotive áruszállítás Az egyik alternatíva az áruszállítás fejlődésére a REE Automotive, akinek a nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy az indiai Mahindra is résztulajdonnal rendelkezik a cégben, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű,

Önvezető elektromos teherautó, amelynek még sofőrfülkéje sincs?

A svéd Einride technológiai vállalat először mutatta be legújabb fejlesztésű fuvareszközük új képességeit az egyik ügyfelük telephelyén. Azt a lehetőséget demonstrálták, hogy egy távoli (remote) autonóm elektromos szállítás (AET) kezelő szakember több járművet egyszerre, vagy

Sütik megváltoztatása